Amikor a hivatásból egyszerűen csak pénzkereset lesz – gondolatok a szépségszakmák felhígulásáról
Több mint harminc éve dolgozom a szépségszakmában. És van valami, ami mellett ma már nem szeretnék szó nélkül elmenni.
Az évek során nagy budapesti stúdióim voltak, dolgoztam a szakmában, embereket kerestem, válogattam, felvételiztettem. Pedikűrösöket, manikűrösöket, műkörömépítőket, fodrászokat, kozmetikusokat és masszőröket.
Azt gondolná az ember, hogy egy nagy belvárosi stúdióban, ahol a vendégek igényes szolgáltatást várnak, bőven találni felkészült szakembereket. A tapasztalataim azonban sokszor mást mutattak.
Felfoghatatlan volt számomra, hány olyan ember állt elém teljes magabiztossággal, akinek még az alapvető szakmai ismeretei is hiányosak voltak. Nem egy-egy ritka esetről beszélek, hanem visszatérő tapasztalatokról, amelyek újra és újra elgondolkodtattak….
Mikor vált ennyire könnyen megszerezhető címmé a szakember szó?
Ma sokan úgy gondolják, hogy egy rövid képzés, néhány megtanult munkafolyamat, néhány eszköz és egy közösségi oldal már elegendő a vállalkozás elindításához.
Persze, mindenkinek el kell kezdenie valahol. Nem gondolom, hogy valakinek harminc évet kell a szakmában töltenie ahhoz, hogy jó szakemberré váljon. De különbség van aközött, hogy valaki elindul egy úton, és aközött, hogy már meg is érkezett.
A szakmai tudás nem merül ki egy megtanult mozdulatsor végrehajtásában. A kozmetikában nem elég néhány kezelést ismerni, a fodrászatban nem elég ollót fogni, a körmös szakmában nem elég felépíteni egy szép körmöt, a masszázsban pedig nem elég végigcsinálni a tanult fogásokat.
Minden szakmának megvannak az alapjai, az összefüggései, a felelőssége és a maga szépsége. Ezeket nem lehet megspórolni. A valódi tudás pedig nem attól lesz meg, hogy valaki magabiztosan állítja magáról, hogy ért ahhoz, amit csinál.
Számomra az egész jelenség egyik legszomorúbb része, amikor a szakember már nem embert lát maga előtt, hanem egy lefoglalt időpontot, egy újabb vendéget és egy újabb összeget a nap végén.
Különösen a testmasszázsnál érzem fontosnak ezt a kérdést. Lehet valaki egy órán keresztül egy másik ember mellett úgy, hogy közben valójában nincs jelen. Mozognak a kezei, telik az idő, váltják egymást a fogások, de hiányzik valami, amit nehéz egy tanfolyami jegyzetből megtanulni, a valódi figyelem.
Amikor a masszőr látszólag dolgozik, de a mozdulataiból hiányzik az elmélyülés, a szándék és az igényesség, hogy a vendég valóban kapjon valamit ettől az együtt töltött időtől.
Mintha mindkét fél ugyanarra várna…..mikor jár le végre az idő. A vendég arra, hogy felállhasson, a szolgáltató pedig arra, hogy megkapja a pénzét.
De akkor felteszem a kérdést.
Miért választottuk ezt a hivatást, ha már maga a munka sem érdekel bennünket igazán?
Kozmetikusként Fodrászként és Masszőrként is azt gondolom, hogy a valódi minőség sokkal összetettebb annál, mint amit egy szolgáltatás neve vagy egy árlista elárul.
Különösen a testtel végzett munkánál fontos, hogy ne csak a mozdulatainkra figyeljünk, hanem arra az emberre is, aki előttünk fekszik. Milyen állapotban érkezett? Mire van szüksége ahhoz, hogy biztonságban érezze magát? Mennyire tudunk ráhangolódni, és valóban jelen lenni a munkánkban?
Számomra a masszázs nem csupán a test mechanikus kezelése. Az atmoszféra, a nyugalom, a figyelem, a mozdulatok folyamatossága és a vendéggel való összhang mind részei annak az élménynek, amelyet létrehozunk.
Nem kell nagy szavakat vagy misztikus ígéreteket használni. Egyszerűen csak érteni kell, hogy az ember nem egy külön külon testrészekből álló feladat.
A vendégnek lehetőséget kell adnunk arra, hogy lelassuljon, elengedje a napi feszültségeit, és megélje azt, hogy ebben az időben valóban rá figyelnek. Ehhez a technikai tudás mellett érzékenység, intiíció, tapasztalat és valódi emberi jelenlét is szükséges.
Nem elég megérinteni valakinek a testét. Tudni kell, hogyan bánjunk azzal az emberrel, aki a bizalmát adta nekünk.
És itt szeretnék valamit külön kiemelni. A lélek nem pótolja a tudást, de a tudás sem pótolja a lelket.
Nem gondolom, hogy elegendő a jó szándék, a kedvesség vagy az, hogy valaki szeret emberekkel foglalkozni. A szakmai alapokat, a megfelelő képzettséget és a felelősségteljes munkavégzést semmi nem helyettesíti.
De fordítva is igaz. Lehet valakinek megfelelő végzettsége, kiváló technikai tudása és gyönyörű szalonja, ha közben teljesen hiányzik belőle az érdeklődés a vendége iránt.
A kettőnek együtt kell működnie. Tudás és emberség. Technika és figyelem. Gyakorlat és igényesség.
Számomra ettől válik a szolgáltatás valódi szakmai munkává.
Ennyi év alatt sok mindent láttam, sok emberrel dolgoztam együtt, és sok tapasztalatot szereztem. Talán éppen ezért érzem úgy, hogy ma már nem szeretnék hallgatni erről.
Nem gondolom, hogy régen minden jobb volt. Akkor is léteztek felkészületlen, igénytelen emberek, és ma is vannak kiváló, elhivatott fiatal szakemberek. De attól, hogy valami elterjedtté válik, még nem kell elfogadnunk, hogy a minőség háttérbe szoruljon.
Szeretném hinni, hogy a szépségszakmákban továbbra is érték a valódi tudás. Hogy számít, ki mennyi munkát tesz a fejlődésébe, és milyen érzéssel áll fel a vendég mellől. El tudjuk-e mondani magunknak azt, hogy igen, ma is tisztességes munkát végeztem?
Mert végül nem az a legfontosabb, hány vendéget fogadtunk, hány időpontunk volt, vagy mennyi pénzt kerestünk.
Hanem az, hogy mit adtunk annak az embernek, aki bizalmat szavazott nekünk.
Én ezt nevezem szakmai igényességnek. És számomra ez jelenti a hivatást.